ami még két éve teljesen reménytelennek tűnt: lett életem, van férjem, gyermekem. T. az ölemben alszik, napok óta órákat töltünk el így, hogy a gép előtt karosszékben ülök és ringatózunk, T. az ölemben a szopipárnán alszik, én olvasgatok. ha lerakom majdnem azonnal felébred. Isten tudja milyen érzékkel érzi meg, hogy egyedül van, mert sosem rögtön ébred fel, amint leraktam, csak rá olyan 2-5 percre. de jó is így, ebben a szimbiózisban.
meglehetősen racionálisan választottam ezt az életet. magamat mentettem, a maradék ép eszemet, lelkemet.
a blog arra lett kitalálva, hogy elmondjam a történetemet, mielőtt még én magam is elfelejteném.
